Jöjjön a 3. JB Babiez Keira :
SZEMÉLYES ADATAI :
Név : Keira
Magasság: 163 cm
Szemszín: barna
Csillagjegy: mérleg
Becenév: Törpike , a szerelme becézgeti így.
KEDVENC IDÉZETE:
„Mi te nem vagy egészen,
S mit még ő sem ér,
Mi hiányzik belőlük,
S mi miatt ő csak fél…
Mik már ők régen nincsenek,
És ti, soha nem lehettek:
Az vagyok én!”
Kozso
10 ÉRDEKES TÉNY/INFÓ RÓLA:
Képes mindkét kezével írni. De mivel gyorsan ír, elolvasni már nem nagyon tudja, amiket körmölt.
Szereti a vajas kenyeret, kolbásszal és lila hagymával. Ebben az abszolút profi, az Anyukája volt. Az ő kenyerén mindig több volt a vaj.
Mániákusan szereti a hullámvasutakat. Végig járta Amerika legnagyobb vidám parkjait, New Yorktól, Floridáig. A rekordja: 22 kör egymás után ugyanazon a ciklonon. Itt be kell vallania a végén kidobta a taccsot. Pont a pénztárnál. Ciki.
Rendmániás. Ez alól egy dolog a kivétel : a kistáskája. Ott még néha azt sem találja, amit tud, hogy beletett.
A kedvese mellett beleszeretett a lounge zenékbe. Előtte csak dance és R n’ B –t tolta. Most, tanulás, szolizás, edzés, főzés és még takarítás közben is azt hallgatja. Kedvence a The Cave of the Green Turtle. A Buddha Bar sorozat és a Cafe del Mar.
Annyira imádja az édességet, hogy néhány éve komoly kampányt nyomt a teljes baráti körében, holnaptól mindenki támogassa abban , lelkiismeretfurdalás nélkül, egész nap, csak csokit és sütiket ehessen. Ez meg is történt, de legkedvesebb barátnője átküldött egy fotót a világ legkövérebb nőjéről és odaírta :” ez ő lesz!” … így feladta a harcot , azóta még 47 kilósan is túlsúlyosnak érzi magát.
Sorozat függő. Kiskorában csak spanyol nyelvű szappanoperákat nézett. Még arra is képes volt, hogy ezek miatt lógjon a suliból. Ennek a haszna annyi volt, hogy a tévéből megtanult spanyolul és a sok emberi történetből és karakterből , kialakult mai világnézete… Értékeli a szépet, megbecsüli a jót, és felismeri az emberi értékeket.
Annyira pörög, és imádja az életet, hogy néha úgy érzi, az egész világ egy nagy csiga.
Divat és shopping mániás is. Meg gyertyafanatikus. Meg sexy fehérnemű imádó, ( meg használó is), meg hebrencs, meg sexfüggő, meg nyakon csüngő ( annyira szeret szeretni)!
Mivel nagyon alkalmazkodó, sosem keveredik konfliktusokba. Sokszor ő az, aki a békebíró szerepét magára vállalja. Még a hajukat is ledumálja azokról a hülyékről, akiknek lételemük a veszekedés.
Jóbarátok
Miami helyszínelők
Sex és New York
Dr. House
Azok a 70’-es évek
TOP5 FILMJE:
Avatar
Másnaposok
A Karib tenger kalózai
Kung Fu Panda
Paul
TOP5 ELŐADÓJA:
Kozso
Jennifer Lopez
Rihanna
Usher
Beyonce
TOP5 DALA:
Run by Love: Smoke this shit-
Na erre, széttombolja az agyát. Sokszor még akkor is ugrál, mikor a dal véget ért.
Kozso: A Hold dala
Szerinte ez a legszebb szerelmes dal. Gyermekkora óta imádja és most megadatott neki, hogy ezt az örökslágert együtt rappelhette és énekelhette a Szerelmével.
JLO : Ont he Floor
Mivel a Lambada alapjaira épül, azonnal beleszeretett, hiszen éveken át lambadázott a barinőivel.
Bestiák: A reggel túl messze van…
Úristen! Betéve tudja az egész albumot! És mivel reggelig szokott bulizni, amikor először meghallotta, úgy érezte, neki és róla szól!
Thalia: Amor a La Mexicana
Ez volt az első slágere! Ő volt a példaképe. Még újságcikkekből összeollózott albumokat is csinált róla, olyanra festette be a haját, mint az övé és gyakorolta a szépséges mosolyát. Sugárzik belőle a tiszta , őszinte szeretet. Imádja!
TOP5 ÚTICÉLJA :
Párizs
Mexikó
Bahama szigetek
Japán
Kína
TOP5 ÉTELJE:
Kozsitasz, ami majdnem olyan, mint a Fajitas, csak finomabb, különlegesebb és a Szerelme receptje alapján készíti el maguknak!
Dunkin’ Donuts – annak is a Boston krémese, a Bavaria krémese, a Key west lemon Pie, a kókuszos és az Apple flitter és a… és a… és a…
Tengeri herkentyűk – akár még úgy frissen, kifogás után elkészítve a hajó konyhájában. Vagy, nagy duzzogva- egy óceánparti étteremben , esetleg a Bubba Gumpban a Shrimper's Heaven .
Palacsinta a’ la minden változatban! Itt is a Kozso féle a nyerő, mert ő a nutella krémet megpakolja kókuszreszelékkel és a világ legfinomabb sárgadinnyés- vaniliás lekvárjával!
Minestrone, töményen sajtban úszva és zöldség hegyekkel megpakolva, kedvenc helyükön a Hungry Howie-ban.
TOP5 ITALJA:
Amarulla likőr
(ezt Kozso kóstoltatta meg vele miután hazajött Afrikából. Ez a gyümölcs az elefántok kedvence is, gyakran berugnak tőle és boldogan trombitálnak :)
Hipnotiq
Mert ez volt az első pia, amit megkóstolT Amcsiban. Verhetetlen íze van, tényleg, mintha meghipnotizálna.
Pina Colada koktél
Zöld Teknős módra. Itt már vízbe dőlő pálmafák árnyékában, a lábát nyaldosó hullámok között, alig pár méterre a parttól játszadozó delfinekben gyönyörködve… Phu! Ez olyan giccses… Mégis igaz és átélte!
Tequila Sunrise
Mert mindig buli hangulatot csinál neki. Na, erre még rá kell gyúrnia, mert ezt igazi mexikói módra sombreróban, panchoban és a Matchu Pichu tetején akarja beszürcsölni, a JBB-vel! ( Kötelező úti program!) A kicsi úti pia szettet, bőröndöcskében, már beszerezte, Csajok!
Tea!
Az Élete! A napon így indul és így is folytatódik, hogy lefőz pár különleges, Zöld Teknős teát : fehéret, zöldet vagy rooit. Mondjuk egyszer sütőtök ízben, máskor meg Banános- csokis- kókuszos verzióban, vagy éppen Jázmin és citronella változatban. Ha koncerteznek, akkor pedig bekészít az útra belőlük.
TOP5 ÁLLATJA:
Micimackó, mert olyan édesen butus, és mint Ő, szereti a barátait (JBB) és a mézet!
Beethoven a bernáthegyi, főleg, amikor szétrágja a párnát és a papucsot, de segít, ha pont nem tudnál úszni. Ne félj! Ő kihúz a partra.
Scoobi-Doo , mert félős és éhes. Mindig! Mintha magát látná. Sőt, ő is szeret ölben ülni! Meg aludni, a leglehetetlenebb helyzetekben.
Tweety! Ő Keira példaképe. Kicsi, mint Keira, okoska, rafinált és mindig szétszívatja a kandúrok fejét… :) Ja, és a sexy sárga szerkója is bejön. ( Most megint divatszín!)
Flipper! A delfin. Okos, hűséges, segítőkész, karcsúra úszta magát, több nyelven beszél és imádja a tengert, mint Keira! Lehet, hogy ő a vízből szokott ugyanúgy gyönyörködni benne, mint ők, amikor a partról észreveszik.
TOP5 VÁROSA :
New York, mert imád sétálni a Central Parkban, ülni Kozso mellett a studiójában, mikor zongorázik és kibámul a nyüzsgő utcákra… .
Miami, mert a South Beachen mindig óriási partik vannak, a cubai csajok széttáncolják az agyukat a szambára, itt a legszebb a városra boruló naplemente (már többször lefényképezte a tengerpartról), különlegesek a boltok, a Hard Rock cafében itt a legjobb a Haystack Sali!
EZE , mert ez Dél-Franciaország legmisztikusabb és régibb középkori városkája, és a tetején függőkert van, ezernyi orchideával és különleges kaktuszokkal, ezen kívül itt van a kedvenc szállodája! Több száz méterre a tenger fölött, rálátással a part legszebb öblére.
SARASOTA-BRADENTON, mert ez a második otthona! Floridában, a mexikói öböl partján, hófehér homokos tengerparttal, manateekkel a vízben, pelikánokkal és milliónyi szélben fürdőző sirállyal, akik csak állnak a fövenyen és bámulják a vizet. Itt még vannak igazi dűnék!
ORLANDO – a Disney-land miatt, a milliónyi étterme miatt, a hullámvasutak miatt, meg mert itt volt először igazi szafarin, zebrák, orrszarvúak, vízilovak, zsiráfok és oroszlánok között.
TOP5 TEVÉKENYSÉGE:
Top egyes tevékenységként: szeretkezni, csókolózni, összebújni és megenni a pasiját!
Görkorizni a pálmák alatt az utcákon. Vagy a csajokkal a Hősök terén és a parkban. Kis ruciban, zenét hallgatva és ugrálva.
Imádok TÁNCOLNI!
Futni a tengerparti fövenyen, néha szétrebbenteni a henyélő több ezernyi madaracskákat. Meg belecsobbanni a habokba.
Edzeni a futógépen és közben nézni valamelyik kedvenc filmét. Ilyenkor még a napját is megtervezi. Ezt utána, el is felejti. …
TOP5 LEGHELYESEBB FÉRFI:
Kozso, a Szerelme! Tinccsel és tincs nélkül.
Johnny Depp, mert baromi sármos, igazi macho színész, sokoldalú és mert a kedvenc filmében is ő a főszereplő.
Will Smith. Fekák közül neki van a legcukibb pofija, elálló füle és csíntalan mosolya.
Matthew Mcconaughey, Igazi prototipusa a dögös férfinek. Szereti a filmjeit is. (Sahara, A kapcsolat, Bolondok aranya). Sajnos lekéste az eljegyzésüket, így más kezét kérte meg helyette: :)
Hugh Jackman. Imádja a filmjeit (X-men sorozat, Australia…) de legfőképpen ahogy játszik. Kemény, mégis sebezhető. Magánéletében pedig igazi családapa. Még az akcentusát is imádja.
KEDVENC ROMANTIKUS HELYE/TÖKÉLETES RANDI HELYSZÍNE
Szerinte a legtökéletesebb helyszín, a tengerpart. Különösen Floridában. Élete legszebb és legszerelmesebb élményei is idekötik… Csókolózás, szeretkezés a dűnék közt, közös fürdőzés a habokban, egymáshoz bújva gyönyörködni a naplementében…Ú!! Még most is beleborzong… Naples… Hm… A világ legmesebelibb partja…
TOP5 SZABADIDŐS TEVÉKENYSÉGE:
Szolizás
Mozibajárás ( a VIP mozit szereti a legjobban)
Shoppingolás
Szaunázás
Nyelvtanulás
TOP5 KEDVENC OLDAL:
Ámokfutók oldala: http://www.amokfutok.hu/
Zöld Teknős Barlangja oldala: http://www.zoldteknosbarlangja.hu/
Run by Love oldal: http://www.runbylove.hu/
Perényi Ádám mesterfodrász oldala: http://www.hairpoint.hu
Parádi Gabriella, stylist oldala: www.pumpkin-paradise.com
LEGNAGYOBB TERVE/ÁLMA:
Hogy a JUKEBOX BABIEZ befusson világszerte és ő ott álljon a csajokkal a Wembley stadion színpadán, miközben százezer ember üvölti a nevüket és velük énekli a slágereiket! Azt hiszi elájulna. Aztán meg széttombolná magát. Aztán meg alig várná a következő helyszínt, ahová magánrepülőjükkel mennének. De mielőtt ez bekövetkezik, itthon, Magyarországon szeretnék mindenkinek megmutatni a JBB feelinget! Videoklip, forgatások, interjúk, fotózás, koncertek, jótékonykodás, autógramm osztás, buliiiiiiiiiiiiii!!!!!!!!!!
AMIT NEM HAGYNA KI A TÁSKÁJÁBÓL :
Tükör.
Telefon.
Rúzs.
Hajlakk.
Rágógumi.
Fehérnemű.
Édesség (csokikák)
KISKORÁBAN EZ AKART LENNI:
Amióta az eszét tudja, színésznő vagy énekes dög akart lenni. Kicsi korában megvolt győződve arról, hogy az összes sztár, sőt, az összes ember, abban a városban lakik, ahol ő él. Többször elindultak megkeresni őket a barátnőivel. Hiába. Csak a boltosnénit, meg a fagyiárust találták, vagy a fáradtan hazafelé ballagó munkásokat meg diákokat. Egyik sem hasonlított sztárokra. Ha megkérdezték őket, látták-e Tom Cruise-t ők azt mondták: …” Ja! Épp most repült át a város felett!” Haha! De vicces. Most már tudja, hogy amiben hisz, megvalósul! Így most, hogy a Jukebox Babiez megalakult, abban akar hinni hogy, találkozni fognak JLO-val és Britney Spears-szel! VALÓRA FOG VÁLNI!
AMIT MAGÁVAL VINNE EGY LAKATLAN SZIGETRE:
Az első és legfontosabb , amit magával vinne: Kozso. Jól elrejtené, hogy csak ő tudja, vele van, nehogy elvegyék azok a gonosz emberek, akik egy lakatlan szigetre akarják küldeni. Mivel egész nap úgyis meztelenkedne, hiszen a szigeten nem lenne más rajtuk kívül, mielőtt a szerelme rá unna ( ugye ez nem lehetséges, hiszen megunhatatlan :) !! ) a második dolog a komplett dögös fehérnemű garnitúrája lenne, de picire összecsomagolva, hogy egynek számolják… A harmadik pedig egy baromi nagy doboz kakaópor. Abban ugyanis biztos , hogy Kozso egy napot sem bírna ki kedvenc itala nélkül- még az Keira társasága mellett sem, így tudja, nagy- nagy örömet szerezne neki, ha meglepiként mindig kutyulna egy óriási adagot, amit kókuszdió héjából inna meg… A kókuszdiót előtte ő megenné.
KEDVENC SZÍNE:
Az arany. Feketével vagy barnával kombinálva. Ez illik hozzá. Szereti a csillogását.
ENNEK AZ AJÁNDÉKNAK ÖRÜLNE A LEGJOBBAN :
Egy úti sminktáskának, amiből végre úgy tudná sminkelni magát, hogy nem dől rá az egész cucc egy kanyarban, két koncert helyszín között…
VÉLEMÉNYE A TÖBBI JBB-RŐL:
Shyla
Olyan a hangja, mikor beszél, mint egy mesefigurának. Imádja, ahogy táncol. Meg azt is, hogy ő közöttük a legártatlanabb. ( Na ez nem sokáig lesz így! ) Imádnivaló és aranyos. Betenné a plüssei közé. Segítőkész, főleg abban, ha lemarad a koreográfiával. Megbízható.
Tiara
Kimért. Sokszor megfontolt és alapos. Szívesen tanulna tőle sminkelést, mert Tiara olyan jól csinálja! A hangja, igazi rockcsirke hang! Jó ember. Sokszor elgondolkodik és szomorú lesz az a szép arca. Tudja, hogy maximalista és azt szeretné, ha az egész csapat is az lenne.
Denise
Ő az angyalka. Ilyen édes és jólelkű embert még soha nem ismert. Sexy. Macskaszemű. A JBB nőcije. Szerinte meg fognak őrülni Denisért a pasik. Ha énekel, hisztizik, mint Madonna, vagy Cindy Lauper. Őrület! Tiszta lelkű, önzetlen. Nagyon okos. És annyira imádnivaló benne, hogy sokszor álomvilágban él, mintha még gyermek lenne. Ő soha nem tudna megbántani senkit. Szerinte Keira lelke és érzékenysége másik fele. Hűséges. Kitart azok mellet, akiket szeret.
Candy
Ő valóban szélvihar. Mindent elsöpör temperamentumával, ami az útjába kerül! Nincs olyan perc, hogy ne tudna nevetni valamilyen poénján. De emögött a nagy lángolás mögött, egy soha meg nem értett és összetört lélek rejtőzik. Szinte sosem mutatja meg azt az utat, ami a szívéhez vezet. Szeretetéhes. Egy olyan cukorka, akit mindenki szeret. Baromira önfejű. Sokszor a bohókás viselkedésével leplezi a törékenységét. Imádja őt.
Janella
Tudatos. Akkora haja van, amiből egy egész iskolát felparókázhatnánk. Tudja mit akar. Alkalmazkodó és a céljai elérésében rendületlenül kitartó. Olyan karcsú, mint a nádszál és a szép hosszú lábai miatt a fél világ előtte heverhet. Megbízható és eltökélt. A hangja olyan, mintha Alannah Miles énekelne nekik. Szorgalmas és illedelmes.
AMIT SOSEM TUDNA MEGBOCSÁJTANI A BARÁTJÁNAK:
Ha egyszer úgy feküdne be mellé az ágyba, hogy fáradt és nem érezhetné a szerelmét és az ölelését! Még sosem volt rá példa, hogy kihagyjanak egy napot is, és ne szeretkezzenek ájulásig! Ez egy férfi Isten! Ja. És ha helyette főzne. Az azt jelentené, már nem izlik neki.
Kép Keiráról:
Középen van Keira.
Bocsi a rossz képért ! Sorry!